A csokoládé 10 előnyös egészségügyi hatása

Ó, csokoládérajongók, lám felvirradt néktek, a csoki nem csak, hogy finom, de a bőrötöknek is jót tesz, illetve elmétekre is üdvös hatást gyakorol. Az írás a The Telegraph cikkének köszönheti születését.

A csokoládé tkp. pazar kényelmi étel, amely stresszhatás esetén készenlétben várja, hogy utánanyúljunk, életünk hullámvölgyeiben megbízható vigaszt nyújt számunkra, illetve pozitívabb kondíciók mellett romanticizáló hatással bír, ha van ilyen szó. De vajon egészséges -e?

Ha két orcára zabáljuk, nyilván nem az. Van azonban a jó csokoládé – ti. a min. kb. 70 százalékos kakaótartalmú étcsokoládé – fogyasztásának néhány hatása, amely egészségügyileg immár orvosok által is bizonyítottan hasznos a szervezetünknek. Mint azt idáig a tudósok kiderítették, a csokoládé jó a szívnek, a vérkeringésnek és az agyunknak is, illetve bizonyos sejtések alapján több egészségügyi kihívás (pl. autizmus, elhízás, cukorbetegség, Alzheimer-kór, sőt, általában az öregedés) esetén is előnyös folyamatokat indíthat el.

Következzék hát a minőségi csokoládé elfogyasztásának tíz pozitív és az orvostudomány által is alátámasztott hozadéka:

1. Jót tesz a szívnek és a vérkeringésnek
Egy friss tanulmány szerint az étcsokoládé segít visszaállítani az erek rugalmasságát, és megakadályozza, hogy a vérsejtek a véredények falához tapadjanak. Mind ezekkel az artériák eltömődését segít megelőzni a finomság.

2. Csökkenti a szélütés kialakulásának esélyét
Finnországi tudósok kutatásaiban a csokoládéfogyasztó vizsgálati alanyok esetében 17 százalékkal volt kisebb a szélütés előfordulásának esélye, ami elképesztő adat.

3. Ásványi anyagokban gazdag
A jó csoki (70+%-os) tobzódik a káliumhoz, cinkhez és szelénhez hasonló, jótékony hatású ásványi anyagokban. Ez utóbbi ételből 100 gramm ugyanakkor az ajánlott napi vasbevitel  67 százalékát is fedezi.

4. Csökkenti a koleszterinszintet
A kakaófogyasztás a vizsgálatok szerint csökkenti a „rossz” koleszterin (LDL) szintjét, valamint növeli a „jó” koleszterin (HDL) előfordulását a szervezetben, amely így visszafogja a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét.

5. Jó a bőrnek
Az étcsokoládéban fellelhető flavonolok megvédhetik a bőrt a Nap károsító hatásaival szemben (azért mindenképpen használjunk továbbra is napkrémet!).

6. Segíthet a fogyásban
Egy Will Clower nevű neurológus szerint, ha étkezés előtt 20 perccel egy kocka „jó” csokit hagyunk a nyelvünkön szétolvadni, kisvártatva bizonyos agyi hormonjaink a következő szavak kiejtésére fognak ösztökélni bennünket: „Tele vagyok.” Mind emiatt állítólag kevesebbet fogunk enni. Az étkezést követően egy hasonló, kicsiny beavatkozás a hírek szerint a nassolástól fog megvédeni minket.

7. Jó az anyának és a babának
Egy szintén finnországi kutatás azt mutatta ki, hogy a csoki csillapította a stresszt a várandós hölgyek körében, és az ilyen anyukák gyerekei többet mosolyogtak, mint a csokoládéval-nem-élő társaik utódai.

8. Megelőzheti a diabéteszt
Talán furcsán hangzik, de a vizsgálatok alapján a kakaó javíthatja az inzulinérzékenységet. A mértékkel majszolt étcsokoládé ennek köszönhetően elodázhatja, illetve megelőzheti a cukorbetegség kialakulását.

9. Az agy működésére nézve is kedvező
A flavanolok bizonyos sejtések szerint az idősebb emberek memóriazavarait enyhíthetik, továbbá az étcsokoládé gyulladáscsökkentő hatása az agyrázkódáshoz hasonló sérülések kezelésében is az orvosok segítségére lehet.

10. A csokitól jobb lesz a közérzetünk
A csokoládé feniletilamint tartalmaz (PEA); ezt a vegyületet például szerelembe esés folyamán szokta még előállítani a gondolkodásért felelős szervünk. A PEA az agyunkat endorfintermelésre sarkallja, amely fehérjék boldogságunk kiteljesítésében nyújtanak segédkezet szervezetünknek.

No comment.

Illetve csak annyi, hogy azért fő a mértékletesség.

Fordítás/szerkesztés: Zamaróczy Ádám
(forrás: The Telegraph)
forrás: elelmiszer.hu

Szólj hozzá!